Egy év, egy fél élet 11.rész #Ending

Rájöttem, hogy gyakorlatilag ennyi volt. Egy év, egy hihetetlenül unalmas, mégis tartalmas év. Nincs tovább. Megfogtuk egymás kezét és kört alakítva végigjártuk a tornatermet. Miután már a második kört jártuk, kiváltam a körből és odamentem a szüleimhez, hogy mit szóltak az egész műsorhoz. Miközben arról áradoztak, hogy milyen jó volt megszólalt az "búcsúzkodós" zene. Hátrafordultam és láttam, hogy egy hatalmas csoportban mindenki sír és ölelkezik. Akkor fogtam fel csak igazán, hogy tényleg ennyi volt. Akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire jó is volt! Hogy mennyire fog hiányozni! De akkor már nem volt mit tenni. Odamentem én is könnyes szemmel, majd egyszer csak megöleltem Lénát zokogva. Zokogtam, mert fájt, hogy nem élveztem a fél életemet. Nem élveztem eléggé ezt az egy évet. Míg ezen agyaltam odajött hozzám Dávid. Ösztönösen megöleltem és két percig nem engedtük el egymást. Mind a ketten sírtunk. Ott tudatosult benne, hogy hiába nem érzek iránta semmit, de hiányozni fog. Ő is.

Aztán elengedtem, letöröltem a könnyeimet majd felnéztem. Megláttam Dénest. Ettől még rosszabb lett. Még jobban sírtam, míg ő csak mosolygott. Emiatt egy kicsi mosoly nekem is került a számra, de nem az örömtől, hanem tőle. Végig öleltem mindenkit majd ismét Dáviddal ölelkeztem. Nem tudom miért, de nagyon jól esett, érzelmektől mentesen. Rossz volt, majd egy tíz perc elteltével összeszedtem magamat. Elindultam haza. Mikor hazaértem beszámoltam a fellépés után történtekről a családomnak. Így könnyebb lett. Egy hét szünet után eljött a nagy ballagás. Akkor tudatosult bennem, hogy talán most látom Dénest utoljára. Egy nagyon-nagy pofon volt. És rendesen csattant. Most végleg felébredtem. 

Már reggel nyolcra be kellett menni az iskolába. Szépen fel volt díszítve, minden rendben volt. Kivéve a diákok. Azok a diákok, akik ballagtak és szembesültek a valósággal. Fél tízkor kezdődött a ballagás. Addig nem állt másból a reggelem csak abból, hogy szaladgáltam a tanárokhoz, a virágokkal. Volt egy-két tanár, akinek nem tudtam odaadni. Lassacskán sokan lettünk. Megérkeztek a szülők. Megkaptuk a virágokat. Persze a fényképezkedés nem maradhatott el. Miután elkészültek azok a csodálatos fotók, beállt a két osztály egymás után libasorba, kettesével és úgy vártuk a csengőt. Egyszer csak megszólalt. Kifújtam a levegőt és elindultam. Végigvonultunk az udvaron. Leültünk. Elmondta az igazgatónő a beszédet, majd kivonultak a kitűnő tanulók. A következő pillanatban már ismét sorban álltunk. Bementünk az épületbe, egyenesen az osztályterembe. Megtörtént az a bizonyos bizonyítványosztás. Ezt követően, mindenki arra ment, amerre látott. Az aulában még utoljára találkoztam Dénessel. Köszöntem neki, ő is nekem, majd elmentem. Végleg kiléptem az iskola kapuján. A szívem szakadt meg, de nekem és neki is, máshol van dolgunk...

Köszönöm szépen, hogy végigolvastad ezt a true,crazy-love storyt. Ha tetszett jelezzétek! Írjátok meg milyen műfajú legyen a következő történet! Facebook oldalam:https://www.facebook.com/palmaniaa/ 

Egy kis fontos dolog: Egy kedves ismerősöm a Simlis spinèk című sorozatot nézi és nincs 4.evad ,ezért szeretne egy szavazósdit ,hogy legyen 4.evad!! Én nem láttam ezt a filmet, de szeretnék segíteni a barátomnak. Aki látta már ezt a sorozatot és szereti, meg szeretne belőle 4.evadot az FACEBOOKon tud jelentkezni az oldal címe: Faking it 4.èvad mentőakció
A csoport alapítója Csőke Luca Kamilla
Ha valaki jelentkezni akar az nyugodtan tegye meg!
Köszönöm.

Egy év, egy fél élet 10.rész

Minden egyes alkalommal, mikor megláttam hevesebben vert a szívem, és iszonyatosan zavarban voltam. Nem tudom, hogy az ő részéről ez így volt-e, de egy-két jel arra utalt, hogy talán. De a talán az nem biztos, és a biztos nem lehet. Ahányszor elment mellettem minden alkalommal utána néztem, mert nem bírtam megállni... Egy párszor vele is ez volt, de ez most mi? Ahhj... olyan bonyolult. 

Ennek ellenére hetekig semmi. Ráadásul közeledett az év vége. Ha elballagunk ennyi volt. Úgy gondoltam nincs abban semmi rossz, ha beszélgetek vele. Így egyik nap megszólítottam. Ami a legjobb volt benne, hogy értelmes volt, értelmesebb, mint a többi társa. Lehet ez is tetszett meg benne annyira.  Nem volt nagyon hosszú beszélgetés egy-két apróság miatt, de legalább beszélgettünk. Amíg hallgattam teljesen elvoltam ragadtatva. 

Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy nagyon jóba van Dáviddal. A szerelmem és a volt pasim ne legyenek jóba, de nem?! Teljesen elhűltem. Mivel ők barátok már csak ezért is pofátlanság lenne a haverom exével összejönni. Nem tudom mit érzetem... Harag és a szomorúság keringett bennem. Miért pont Dénessel kell jóban lennie? Lehet csak én reagáltam túl, de akkor is! 

Azt éreztem, hogy az időm közben teljesen lejár. Már nagyban tanultuk a ballagási előadást. A próbán teljesen elrontottam mindent, hisz előtte ez nem olyan... Az egyik évfolyam társam megkérdezte, hogy tetszik-e nekem? Azt feleltem rá, hogy nem. Ez nem olyan, amit mindenkivel megakarok osztani. Elgondolkoztam. Ha neki feltűnt, hogy hogy nézek rá, akkor... Vajon neki is? Már a ballagás előtt voltunk két héttel. Két ballagásunk volt, egy belső, és egy külső ballagás. A külső volt a nagy, a végleges. A belső ballagáson felléptünk, és utána...

Ha tetszik amit csinálok like a facebook oldalamat is:https://www.facebook.com/palmaniaa/

Egy év, egy fél élet 9.rész

Egyetlen célom volt, hogy vegyek tűfilcet. Hazaértem az iskolából, átöltöztem, vettem buszjegyet majd felszálltam a buszra. Egy 10 perc múlva már a központban voltam. Összeszedtem magamat és elindultam. Egy téren kellett keresztül menni egy másik térre, hogy eljussak a papírboltba. Miközben az első téren áthaladtam megláttam Dénest. Iszonyatosan zavarba jöttem és már felkészültem a köszönésre is, de nem köszönt, sőt nem is látott. Kicsit elszomorodva mentem tovább. Nem tudtam, hogy hová mehet. Úgy voltam, vele, hogy nem sietek visszafelé, addigra úgyis eltűnik. Így lassacskán elértem a boltba, megvettem a filceimet és visszaindultam. Mikor visszaértem bementem a buszpályára, hogy megtudjam ilyenkor, hétköznap megy-e Debrecenbe busz. Megtudtam, hogy nem. De! Bementem a buszpályaudvarra és megpillantottam Dénest. Hirtelen elpirultam és ahelyett, hogy oda mentem volna hozzá, gyorsan bementem a váróba. Megnéztem a menetrendet, majd visszafordultam. Ekkor már kint állt a zebránál. Ugyan azon a zebrán kellett átmennünk. Direkt a zebra másik oldalára álltam, hogy ne fussunk össze. Hogy miért? Nem tudom. Egy fél perc várakozás után zöldre váltott a lámpa. Nagy lendülettel elindultam és csak az járt az eszembe, hogy minél hamarabb átérjek a túloldali buszmegállóba. Közben még egy pillanatra láttam, ahogy a hátam mögött megy. Nem értettem, hogy hová mehet és, hogy miért jön át a túloldalra. Míg ezen tűnődtem egyszer csak mellém teleportált. Felnéztem, egyenesen rá. Majd ő is rám nézett. Köszöntem neki, most először én köszöntem elsőnek.

Ezek után megtudtam, hogy hová, és miért megy. Elkezdtünk beszélgetni. A buszutat végig beszélgettük. Egyrészről jobban megismertem és több dolgot megtudtam róla, másrészről fel sem fogtam. Még közelebbről láttam a meseszép kék szemét. Mikor hazaértem ugrándozva mentem be a házba. Madarat lehetett velem fogatni. 

Ezek után úgy érzetem közelebb kerültem hozzá. De nem így volt. Vagy legalábbis nem látszott, hogy így lenne. Ismét köszönt minden nap, de ennyi. Rá kellett jöjjek, hogy nem lesz szorosabb kapcsolat köztünk. Baráti szinten sem. Ettől függetlenül még élt bennem a remény, mert ,,A remény hal meg utoljára, de a reménykedés tönkreteszi a lelket"...

Ha tetszik amit csinálok like a facebook oldalamat is:https://www.facebook.com/palmaniaa/

Egy év, egy fél élet 8.rész

Eljött a téli szünet. A karácsony békében telt. Hó nem nagyon volt, ellentétben a sárral és az esővel. Az újév is megérkezett. Nem volt nagyon hosszú szünet. Erre a kis időre visszautaztam Debrecenbe. A hazaúton nem vártam semmit az iskolától. De mégis valami történt. Valami új! Szerelmes lettem. Mire vége lett a szünetnek egy új tanuló érkezett az iskolába. Dénes. Első látásra szerelem volt. Sajnos nem az én osztályomba jött, hanem Dávidéba. Így csak szünetekben tudtam vele összefutni. 

Nem mertem hozzászólni vagy beszélgetni vele, de minden nap köszönt. Ezzel az egy dologgal feldobta az egész napomat. Egész órákat töltöttem azzal, hogy róla 'álmodozom'. Újra éreztem, hogy van miért iskolába járni. Ahogy telt az idő, egyre több dolgot megtudtam róla. Arra kellett rájöjjek, hogy szinte egyformák vagyunk. Egyik nap elmentünk egymás mellett, és fejemet nem fordítva ránéztem. Ami a legmeglepőbb volt, hogy ő is a szeme sarkából nézett, és összenéztünk. Gyönyörű kék szeme van. Nem nehéz benne elveszni...

Ekkora már nem is gondoltam Dávidra. Egy suliba jártunk, évfolyamtársak voltunk és ennyi. Semmi több. Nem is beszéltünk, nem is írtunk. És ez így volt rendjén. Minden egyes nap úgy vonultam be az iskolába mint egy hercegnő. Nem azért, mert volt hercegem, hanem mert büszke voltam magamra, hogy nem csinált belőlem is bohócot. Ugyanis Katiból azt csinált. Akárhogy szidta, akármit mondott rá/neki nem bánta, csak loholt utána, mint egy kiskutya. Rendesen sajnáltam a lányt, de hát ,,Aki hülye haljon meg". Ezek után hónapok teltek el úgy, hogy nem beszéltem se Dáviddal, se Dénessel. Az utóbbi nagyon bántott, de hát mit lehet tenni? Pár hónap múlva, akkor már májust írtunk, bementem a városba...

Ha tetszik, amit csinálok like a facebook oldalamat is:https://www.facebook.com/palmaniaa/

Egy év, egy fél élet 7.rész

Nem is tudom leírni, hogy milyen volt, mert a pillanat annyira magával ragadott, hogy nem is emlékszem teljesen. Találgatni meg nem akarok. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert valóban nem volt senki a folyosón. Ez öt alkalomból egyszer van így. A sors is így akarta. Ezek után hetek teltek el, mint a tökéletes pár. Lassan kezdett valami megváltozni. Egyre jobb lett a kapcsolatuk a volt barátnővel.  Kissé zavart, de annyira nem, hogy ebből patáliát csapjak. Egy dolog zavart azon kívül, hogy jóban voltak, hogy nem mondta el. Gyakorlatilag hülyének nézett, és ez eléggé bántott. Próbáltam kérdezgetni, de nem mondott semmit, sőt inkább tagadta. Az ex egyre szemtelenebb lett, és egyre közelebb került Dávidhoz. Végül annak érdekében hogy ne tiporjon bele a becsületembe, ultimátumot adtam neki. Vagy minden kapcsolatot megszakít az exével vagy pedig szakítunk és békén hagy. Azt mondta, hogy nem fog beszélni Katival, ugyanis ez volt a lány neve. Én elhittem neki, de csak utoljára. Belőlem nem fog se ő, se senki hülyét csinálni. Ez nem azon alapul, hogy jajj szeretem- nem szeretem, hanem az önbecsülésemen. Körülbelül három hetet bírt ki így, hogy nem beszéltek egy szót sem, aztán elölről kezdődött minden. Egyre többet veszekedtünk. Az lett a vége, hogy szakítottunk, pontosabban én szakítottam vele, mert egy vicc volt az egész, amit már csináltunk.

Ekkor már decembert írtunk, bőven decembert. Olyan december 17 körül voltunk. Nem sokára jött a téli szünet, karácsony. De ne siessünk annyira előre. Előtte még volt egy megpróbáltató hét. Másnap mikor mentem iskolába nem szóltunk egymáshoz Dáviddal. Nagyon könnyen vettem a szakítást, túl könnyen. Magam is meglepődtem rajta. Nekem az új iskolában kötelező volt valamit sportolni. Én asztali-teniszeztem és aznap délután is volt egy edzésem. Amint éppen edzésen voltam arra lettem figyelmes, hogy a menzás folyosón Dávid és Kati 'flörtölnek'. Akkor először tört bennem össze egy világ. Nem a szívem, hanem a becsületem tört össze. Kati rajtam nevetett, miközben a közelembe nem ért. Szörnyű volt.

Persze kívülről próbáltam a 'leszarom' hangulatot mutatni, de még is nagyon bántott. Hülyének éreztem magamat. Sok szakításnál segít az ilyen továbblépni, bennem mégis csak annyit erősített meg, hogy Dávid egy nagy seggfej. Nehéz volt megszokni, hogy már nincs mellettem és nem beszélek este tizenegyig senkivel. Igazából csak azt kellett megszokni, hogy a megszokás nincs...

Ha tetszik amit csinálok like a facebook oldalmat is: https://www.facebook.com/palmaniaa/

Egy év, egy fél élet 6.rész

Egy ideig mi voltunk a mintapár, és teljes harmóniában éltük a kis életünket. Nem voltam féltékeny soha rá, pedig egy-két alkalommal lehet lett volna alkalmam. Én ennél a kicsinyes féltékenységnél többre tartottam magamat. Sokan csodáltak bennünket, még én is magunkat. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz.

Már említettem a volt barátnőt, na ő kezdte kissé elferdíteni a kapcsolatunkat. Belemászott mindenbe amibe csak lehetett, és azon mesterkedett, hogy szétszedjen bennünket. Az elején ezen csak nevettünk, mert Dávid is úgy állt hozzá. Próbálta távol tartani magától, és tőlem is.

Már novembert írtunk. Novemberben volt mindenki születésnapja. Dávidé, a voltbarátnőé, az enyém. Az ex és a legjobb barátnő azt szerették volna, hogy Dávid születésnapja alkalmából, venne neki rózsát és csokit. Egy hatalmas viccnek gondoltam, de kiderült, hogy komolyan gondolták. Elmesélte Dávid és együtt próbáltuk feldolgozni az elvárást. Végül értelemszerűen nem vett neki semmit, sőt még fel sem köszöntötte. Egy párnap múlva eljött a Dávid születésnapja is. Alig vártam a kis ajándékommal, hogy találkozzunk. Mikor találkoztunk odaadtam neki és mindketten nagyon örültünk. Néhány nap múlva, ismét órán ülve üzenetet kaptam. Az állt benne, hogy találkozzunk a folyosón. Óra közben. Nem gondolkodtam túl sokáig, kikéredzkedtem a mosdóba. Mikor kimentem Dávid már ott várt. Nem igazán értettem miért kellett kijönnöm. Mit akarhat? 

-Szia! Miért kellett kijönnöm? -kérdeztem értetlenül. 

-Szia! Mert unatkozok. Milyen órád van?- kérdezte teljes higgadtsággal. 

-Mi van ha valaki meglátja, hogy kijöttünk, és csak 'lógunk?'-kérdeztem eléggé félve. 

-Nem fog senki meglátni, a tanárok nem szoktak ilyenkor járkálni.-mondta, miközben közelebb lépett. Ekkor egy váratlan pillanatban, már csak arra lettem figyelmes, hogy még közelebb lép, és gyengéden megfogja a derekamat. Akkor már tudtam mi fog következni. Meg csókolt...

Ha tetszik amit csinálok like a facebook oladlamat is:https://www.facebook.com/palmaniaa/

Egy év, egy fél élet 5.rész

Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban megismertük egymást, egyre több időt töltöttünk egymással. Voltak olyanok, akiknek ez baj volt, és olyanok is, akik már csak azt várják mikor jelentjük ki, hogy együtt vagyunk. Visszatérve a rossz indalatú emberekre. Volt két lány, akik minden egyes nap megtudtak volna ölni. Ez a két lány Dávid voltbarátnője, és annak legjobb barátnője. Egyszerűen csak utáltak. Ez nekem nem igazán okozott nagy fejfájást, mert inkább csak nevetni tudtam rajta. Az volt a legnagyobb bajuk, hogy már nem csak beszélgetünk, hanem egy-egy elköszönésnél megöleljük egymást. 

Beléptünk október második hetébe. Már nem csak az iskolában, de otthon is beszélgettünk, egy-egy internetes portálon. Egyszer csak, mikor már elég önbizalmam lett hozzá megkérdeztem tőle, hogy:
-Te hogyan tekintesz rám?
-Háát... 
-?-nem igazán értettem...
-Hogy érted?
-Na jó, nem fogok itt morzejelekkel kommunikálni. Tetszek neked?-kérdeztem izgatottan, és nagyon kíváncsian.
-Igen. És én neked?
-Ha úgy vesszük... igen!-vallottam be nem csak neki, de magamnak is. Ezután megbeszéltünk egy-két kisebb dolgot, köztük azt is, hogy hogyan fogunk egymásnak köszönni. Öleléssel, mint eddig. Megegyeztünk abban, hogy majd úgy is kialakul a későbbiekben a szájra puszi, esetlegesen a csók is... Egyből elmeséltem a szüleimnek, a fontosabb barátaimnak, hogy összejöttünk. Ebből következik az, hogy másnapra már az egész iskola tudta. Valószínűleg ő is ezt csinálta. Másnap mikor mentem az iskolába, ott várt a suli előtt. Köszöntem neki, ő is nekem, majd megölelt. Jól észrevehetően bátrabban. Mikor beértünk az épületbe, szinte mindenki lerohant. Sok hülye kérdéssel vegyítve gratuláltak. Már az első hétben meglepett egy-két aranyos gesztussal. Egyik nap a folyosón álltam, vártam, hogy kinyissák a terem ajtaját, mire valaki hátulról gyengéden átölelt. 

Úgy éreztem magamat, mint a filmekben. Minden passzolt egy tini vígjátékhoz, ahol először minden sínen van, majd egy váratlan fordulat véget vet ennek. Már csak a váratlan fordulatot vártam. Nem kellett nagyon sokáig várni...

Ha tetszik, amit csinálok like a facebook oldalamat is: https://www.facebook.com/palmaniaa/